Miért olyan nehéz a leszokás?

Allen Carr remek könyvéből idézek. Ennél jobban nem is lehetne megfogalmazni!

Mint már korábban elmagyaráztam, a saját függőségem vezette az érdeklődésemet erre a témára. Mikor végül leszoktam, olyan volt mint egy csoda. A korábbi kísérleteimnél mikor le akartam szokni, heteken át szenvedtem kemény depressziókban. Néha-néha relatív boldog voltam, de a következő napon mégis visszaestem a depresszióba. Olyan ez, mint amikor ki akarnánk mászni egy csúszós veremből, de amikor már majdnem fent vagyunk és látjuk a napot, mégis visszacsúszunk. Végül ismét meggyújtjuk azt a híres cigarettát, amely förtelmes ízű és kínozzuk az agyunkat, hogy miért is kell ezt tennünk.
Az egyik kérdés, amit a dohányosnak felteszek a tanácsadás elıtt, hogy „Le akar szokni a dohányzásról?”  Valahol ez egy buta kérdés. Minden dohányos szívesen leszokna. Amikor az ember a legmegrögzöttebb dohányost kérdezi: „Ha visszatekerhetné az időt, ahhoz az időponthoz, amikor Ön még nem volt nikotinfüggő, akkor a mai tudásszintjével rendelkezve ismét rászokna a cigarettára?” , a válasz legtöbb esetben: „Soha az életben.”

Minden dohányos érzi, hogy valami ördögi dolog által van megszállva. Eleinte az ember még bebeszéli magának, hogy „Ismét leszokok róla, de nem mától hanem holnaptól.” Végül elérjük azt a pontot, amikor azt gondoljuk, hogy vagy nincs elégakaraterınk, vagy a cigaretta tartalmaz valamit, amire szükségünk van, hogyélvezzük az életet.
Mint azt korábban már mondtam a probléma nem az, hogy megértessem miért olyan könnyű a leszokás, hanem sokkal inkább azt kell elmagyarázni, miért olyan nehéz. Kell, hogy legyen valamilyen magyarázat arra, hogy miért is szokik rá egyáltalán olyan sok ember, vagy hogy a népesség 60%-a legalább egyszer miért
dohányozott.
Ez az egész dolog a dohányzással kapcsolatban különösen rejtélyes. Az egyetlen dolog, amiért belekezdünk, azok az ezrek, akik már benne vannak. Mégis mindenki azt kívánja közülük, hogy bárcsak sose kezdte volna el és elmeséli, hogy ez csak tiszta idő- és pénzkidobás. Nem egészen hisszük el, hogy ő ezt nem élvezi. A
dohányzást a felnőttség egyik jelének tekintjük és azon fáradozunk, hogy függőek legyünk. Aztán az életünk többi részét azzal töltjük, hogy a gyermekeinknek bemagyarázzuk, hogy nehogy elkezdjék és mi magunk is megpróbálunk leszokni.
Azzal is töltjük életünket, hogy a mi kis kínunkért drágán megfizetünk. Egy átlagdohányos, aki napi egy dobozzal kijön, az életében kb. 5 000 000 forintot ad ki cigarettára. Mit csinálunk ezzel a pénzzel? (Még az sem lenne olyan rossz, ha az ablakon hajítanánk ki!) Arra használjuk fel, hogy szisztematikusan rákkeltő
kátrányanyagokkal összecsomósítjuk a tüdınket és lassan, fokozatosan eltömítsük és megmérgezzük a véredényeinket. Minden nap minden izmunktól és szervünktől egyre több oxigént vonunk el, úgyhogy napról napra egyre renyhébbek és tehetetlenebbek leszünk. Önmagunkat ítéljük egy koszos életre, rossz lehelletre,
sárga fogakra, égésnyomokra, koszos hamutartókra és az állott füst visszataszító bűzére. Ez nem más mint, hogy rabszolgaság egy életen át.
Fél életünkben olyan szituációkban vagyunk, ahol a társadalom megtiltja a dohányzást. (Iskolák, metró, színházak, kórházak, templomok stb.). Minden kísérletkor, mikor le akarunk szokni, vagy csak korlátozni akarjuk a cigarettázást, nyomorultul érezzük magunkat. Az életünk másik felében szabad dohányoznuk, de
azt kívánjuk bárcsak ne kellene. Milyen hobbi az olyan, amelyet szívesen a szögre akasztanánk, de sóvárgunk utánna, ha tényleg mellőznünk kell. Egy életen át a társadalom fele által mintegy kirekesztettként vannak kezelve, sőt még ennél is rosszabb. Egy különben intelligens, értelmes emberi lény egy életen át bünteti magát saját maga megvetésével. A dohányosnak csak magával szemben marad megvetése, amikor meggondolatlanságból elolvassa az apróbetűs figyelmezetést, vagy amikor egy szájszag- ill. rákellenes kampány indul, mikor légzési nehézségei vannak, szúrást érez a mellkasában, vagy mikor ő az egyedüli dohányos egy nem dohányzó csoportban. Milyen előnye származik ebből, hogy a tudatalattijában ezekkel a
szörnyű fekete árnyakkal kell élnie. ABSZOLÚT SEMMI! Gyönyör? Élvezet? Kikapcsolódás? Segítség? Energia injekció? Merő, színtiszta illúziók, kivéve ha Ön a szoros cipő hordását élvezetnek nevezi, mert mindig olyan kellemes amikor lehúzza azt. Mint mondottam, a valódi probléma nem csak abban áll, hogy kitaláljuk, miért vannak a dohányosoknak nehézségeik, hanem hogy valaki miért is dohányzik egyáltalán.
Valószínőleg most azt mondja: „Mindez szép és jó, de ha valakai egyszer rászokott a szivarra vagy cigarettára, akkor nagyon nehéz tıle megszabadulni.” De miért lenne ez olyan nehéz, és miért kell egyáltalán  dohányoznuk? Dohányosok egy életen át keresik ezekre a kérdésekre a válaszokat.
Egyesek tartanak az elviselhetetlen elvonási tünetektől. A valódi elvonási tünetek a nikotinról való leszokás esetén annyira csekélyek, hogy a legtöbb dohányosnak nem is jut el a tudatáig, hogy drogfüggő.
Mások azon a véleményen vannak, hogy a cigaretta egy intenzív élvezetet nyújt. Na ezt épp nem teszi! Piszkos, undorító holmi. Kérdezzen csak meg egy X –tetszés szerinti dohányost, aki beképzeli magának hogy csak az íze miatt dohányzik, lemondana-e a cigarettaról, ha a cigarettája elfogyna és csak egyféle márkát lehetne
kapni, ami neki egyáltalán nem ízlik. A dohányos inkább szívna ócska kenderkötelet, mint egyáltalán semmit.
Az élvezetnek semmi köze ehhez. Nekem például ízlik a homár, de soha nem értem el azt a stádiumot, hogy napi 20 homárt kellett volna elfogyasztanom.
Más dolgokat élvezünk az életben, de mégsem érezzük azt a szerencsétlen érzést, ha éppen nem áll rendelkezésünkre.
Egyesek mélyen a pszichéjükbe ásnak okokat keresni, a „Freudi szindróma” szerint „Gyermek az anyja keblén”. De a valóságban ez épp fordítva van. Pontosan ezért kezdünk el általában dohányozni, mert meg szeretnénk mutatni, hogy felnőttünk és érettek vagyunk. Ha a többi ember előtt egy cuclit kellene szopogatnunk, akkor az elviselhetetlenül égő lenne.
Egyesek viszont azt hiszik, hogy épp ellenkezőleg, az a Macho- érzés, hogy füstöt vagy tüzet fujtatnak az orrlyukukon. Ez az argumentum sem áll meg a lábán.
Egy égő cigaretta az orrlyukban nevetséges lenne. Mennyivel nevetségesebb, rákkeltő kátrányanyagokat belélegezni a tüdőnkbe.
Egyesek azt mondják: „Ennek a kezemhez van valami köze!” Miért kell akkor a cigarettát meggyújtani? „Ez egy orális kielégülés.” Minek akkor rágyújtani? „Az az érzés, ahogyan a füst kitölti a tüdımet” Egy iszonyú érzés - ezt az emberek fulladásnak nevezik.
Sokan azt hiszik, a dohányzás segít az unalom ellen. Ez is egy tévedés. Az unalom egy lelki állapot.
Harminchárom éven át hittem azt, hogy a dohányzás ellazít, önbizalmat és bátorságot ad. Egyidejűleg tudtam, hogy megöl és egy vagyonba kerül. Miért nem mentem el egy orvoshoz és kértem tőle valamilyen alternatívát, amely ellazít, önbizalmat és bátorságot ad? Nem tettem, mert tudtam, hogy felajánlott volna
valamilyen alternatívát. Nem ez volt a valódi ok, ez csak a kifogás volt.

Egyesek azt mondják, hogy ık csak azért dohányoznak, mert a barátaik is dohányoznak. Ezek tényleg ennyire buták?
A legtöbb dohányos, aki elgondolkodik rajta, legtöbbször arra az eredményre jut, hogy a dohányzás csak egy szokás. Ez sem egy valódi magyarázat, de mivel minden más racionális magyarázatot el kellett hogy vessen, úgy tűnik ez az egyetlen bocsánat, mely megmaradt. Sajnos ez a következtetés is téves. Naponta változtatjuk
a szokásainkat, ezek közül a nagyon élvezeteseket is. Az étkezési szokásaim még a dohányos korszakomból származnak. Sem reggel sem délben nem eszek, naponta csak egyszer étkezek, azt is este. Mégis mikor nyaralunk, a reggeli a kedvenc étkezésem. Azon a napon, mikor visszatérünk a nyaralásból, a legkisebb
megerőltetés nélkül állok vissza a normál étkezési szokásaimra.
Miért függünk egy olyan szokástól, amely rettenetes ízű, megöl minket, egy vagyonba kerül, koszos és undorító és melyet legszívesebben abbahagynánk, hogy ha az egész amit tennünk kellene érte, csak annyi, hogy egyszerően letesszük? Miért olyan nehéz ez? A válasz így hangzik: Nem nehéz. Nevetségesen egyszerő. Amint Ön a valódi okokat megérti és rájön, hogy miért is dohányzik, le fog szokni róla –
csak úgy. Ön csak csodálkozni fog, hogy miért is cigarettázott egyáltalán ennyi ideig.

 

(Részlet Allen Carr: Végre nem dohányzom! című művéből. Az egyszerű módszer, mellyel tényleg le lehet szokni a dohányzásról! A könyv a könyvesboltokban megvásárolható, de néha az internetről is letölthető. Érdemes.)